4.rész

"Még most sem értem meg, hogyan tudsz úgy szeretni, ahogy senki más nem tud."( Beyonce: Crazy in love)

 A tegnap esti csók, még most is ott lebeg a szemem előtt. Ahogyan Haruto ajkai gyengéden súrolták az enyémet, még most is beleborzongok. Megbántam e, hogy engedtem neki? Egyáltalán nem. Bár abban igaza volt, hogy kicsit korai volt még azt kérnem tőle, hogy legyen a barátom, viszont kötöttem az ebet a karóhoz és végül mégis csak a barátnője lettem. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy pont ő lesz majd az első barátom, hiszen a gondolataim mindig csak Naoki körül jártak, akire a tegnapi miatt nagyon megharagudtam. Ma kínszenvedés volt felkelni. Miután tegnap alaposan kisírtam magamat, a szemeim eléggé fel voltak dagadva. Anyám szerint, mikor először törik össze az ember szívét, még kétségbeesetten zokog, de a többi alkalommal, már elviseli a fájdalmat. De én remélem, hogy ez volt az első és utolsó alkalom. Gyorsan megcsináltam a hajamat, felvettem a ruhámat és rohantam is a suliba, mert késében voltam. Úgy szaladtam, hogy azt hittem kiköpöm a tüdőmet,

- Kellene egy fuvar? - Magam mellé néztem és Haruto állt mellett, a biciklijével együtt.

- Hihetetlen vagy ugye tudod? - felnevettem, majd nyomtam egy puszit az arcára.

- Ezt sokszor megkapom. Na szállj fel, mert el fogunk késni! - én bólintottam egyet, majd felültem mögé és már indultunk is. Szorosan fogtam a derekát, mert nem szerettem volna leesni. Olyan kellemes volt, ahogyan a szellő meglobogtatta a hajamat, még a nap is előbújt, ami tél közepén igen ritka volt.

- Látod még a nap is kisütött, mert látja, hogy milyen jó kedved van! - fordult hátra Haruto, majd rám mosolygott.

- Talán nincs okom boldognak lenni? Hiszen a suli egyik legjobb sráca lett a barátom. Meg egyébként is szép az idő, szóval ma egész nap láthatod a mosolyomat. Kivéve persze, ha nem gondoltad meg magadat és mégsem akarod, hogy a barátnőd legyek.
- Hülye lennék elszalasztani a lehetőséget. Naoki egy idióta, amiért hagyta, hogy egy ilyen lány mint te, csak úgy kisétáljon az életéből. Nekem elhiheted, hogy én soha az életben nem foglak téged megbántani Riko! - a szavai melengették a szívemet. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis mondattól ilyen boldog is tudok lenni. Miután megérkeztünk a sulihoz, leszálltam a bicikliről, majd Haruto kíséretében, bementem az iskolába. A többi diák, mind sugdolózni kezdtek, mikor meglátták, hogy kézen fogva sétálunk a folyosón. Sajnos ezt a napot egy elég kellemetlen személy zavarta meg, pontosabban Natsumi, Naoki volt vagy jelenlegi barátnője.
- Nocsak máris új barátod van? Ha jól emlékszem, tegnap még Naoki tetszett neked, most már Haruto - ra is ráakaszkodsz? Micsoda kis pióca vagy.
- Fogd be a szád Natsumi, különben kitépem a nyelvedet és a torkodon dugom le! - Ha ő így játszik, akkor én miért ne cselekedjek hasonlóképpen.
- Csak a szád nagy, de valójában nagyon is gyenge vagy! Látod, még Naoki - t is sikerült visszaszereznem.
- Na jó Natsumi elég legyen! Miért nem mész vissza Naoki - hoz, elvégre azt mondtad, hogy újra együtt vagytok nem? - Még soha, nem láttam Haruto - t ennyire dühösnek. Valósággal szikráztak a szemei és úgy védett engem, akár egy anyatigris a kölykeit.
- Igazad van tényleg újra együtt vagyok vele. Na látjátok, már ott is az én drága barátom. Naoki! - kiáltotta Natsumi, mire Naoki megindult felénk. Én igyekeztem a tekintetemet Haruto felé irányítani, de akaratlanul is rátévedt Naoki - ra, aki a kosármezében, ami megmutatta az izmait is.
- Riko szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért!
- Nincs rá szükségem! Látom, hogy te már túl is léptél, de közlöm veled, hogy én is! - a kezemet összekulcsoltam Haruto kezével, majd elmosolyodtam.
- Ez meg mit jelentsen? Haruto te meg mióta vagy együtt vele? - nézett egyenesen Haruto szemébe, aki állta a tekintetét.
- Azóta, amióta te porig aláztad őt! Mégis, hogy jutott eszedbe, hogy ilyen önző legyél? Bele gondoltál már abba, hogy mit érezhetett ő? Már egyáltalán nem értelek téged! Riko menjünk! - Haruto megszorította a kezemet, én pedig bólintottam egyet, majd együtt elindultunk a közös óránkra. Ez a nap amilyen jól indult, kezdem azt érezni, hogy pocsékul fog végződni. Az órák teltek lassan egymás után. Tanítás után, azonban nem bírtam még hazamenni. Muszáj volt még egy utolsót beszélnem Naoki - val, mielőtt lezárnám ezt az egészet magamban. Vettem egy mély levegőt, majd bementem a tornaterembe. Láttam, hogy Naoki ott ül egyedül és nagyon szomorúan.
- Naoki minden rendben? - kérdeztem, mire ő felém pillantott.
- Szerinted úgy nézek ki mint aki rendben van? Úgy tűnik Haruto jobban bejön neked mint én!
- Ne őt hibáztasd! Ő igen is szeret engem veled ellentétben.
- Én igenis szeretlek téged Riko!
- Akkor azért csókoltad meg Natsumit? Láttam a két szememmel a csókotokat! Szerinted mit kellene tennem? Talán otthon sírjak és essek depresszióba, mert összetörték a szívemet? Én nem ilyen vagyok. Haruto jó ember és én igenis szeretem őt. Ő sosem tette volna azt velem amit te tettél Naoki! De nem bántam meg, hogy randiztam veled. legalább az első randim élvezetesen telt el.
- Ha ennyire utálsz, akkor miért nem hagysz egyedül?
- Azért, mert én ilyen vagyok és kész. Bár már nem tudnám elképzelni, hogy te legyél a nagy ő, mégsem tudlak ilyen állapotban magadra hagyni! - már majdnem odaültem mellé, hogy megöleljem, mikor Mai rohant be a terembe.
- Riko nagy baj van! Asou Haruto összeverekedett egy alsóbb évessel, mert a srác ribancnak nevezte az anyját! - a szemeim kitágultak, majd a tekintetem először Mai - ra, majd a teljesen összetört Naoki - ra szegeződött. Most vajon mit tegyek? Melyikőjüket vigasztaljam meg? Gyorsan kellett döntést hoznom, de azt hiszem, hogy helyesen döntöttem.
- Sajnálom Naoki! - szomorúan rátekintettem, majd kirohantam a teremből egyenesen az udvarra. Láttam, hogy Haruto a kezében tartott papírra mered, miközben egy könnycsepp gördül végig az arcán.
- Haruto! - kiabáltam felé, majd odaszaladtam hozzá, Ő semmit sem szólva, magához rántott, majd az arcát a vállaim közé fúrta.
- Miért pont most kellett ennek kiderülnie? - remegett a hangja, ahogyan kiejtette ezt a mondatot a száján. Én gyengéden megsimogattam a hátát, majd hagytam, hogy kisírja magát a vállamon.
- Mond el mi történt? Szeretném, ha megbíznál bennem Haruto!
- Mielőtt az anyám megismerte volna az apámat, még nem volt pénze, ezért, hogy eltartsa a bátyámat, kénytelen volt eladni magát.
- Tehát a bátyád, csak a féltestvéred?
- Igen. Az anyám nem ismertem a bátyám apját, mert egy félresikerült éjszaka következménye lett. Az apám ezért is bízz rám minden döntést, hogy ne érezzem azt, hogy én is csak egy balul sikerült következmény vagyok! Én igyekeztem titkolni mindenki előtt, hogy az anyám árulta a testét, de úgy tűnik az emberek mindig mindent megtudnak.
- Van egy sejtésed arról, hogy ki tehette ezt?
- Natsumi! Csak ő és Naoki tudott a dologról, de Naoki a barátom, ő senkinek sem mondta volna el a dolgot. Most mi tegyek Riko? Szerinted mit fognak rólam gondolni, ha az egész iskolában szétterjed, miért is ütöttem meg azt az alsóévest?
- Először is nyugodj meg! Ami történt egyáltalán nem a te hibád és az anyukádé sem. Neki csak volt egy rossz korszaka, de apukádnak hála kilábalt belőle.
- Riko az anyám nem halt meg! Csak egy klinikán kezelik Amerikában! Azért nem mondtam róla semmit, mert akkor még nem gondoltam, hogy ilyen komolyra fog fordulni veled a dolog.
- Miért van egy klinikán?
- Mert egy újságíró cikket írt a régi életéről és ezen annyira kiborult, hogy megpróbált öngyilkos lenni! Az apám nem akarta, hogy kért tegyen magában, vagy akár bennünk, ezért Amerikába vitette, ahol jelenleg is kezelik.
- Én nem szeretnék beleavatkozni a családi ügyeidbe, de tudd, hogy rám mindenben számíthatsz. Mi lenne, ha elterelném valahogyan a gondolataidat?
- Mégis mivel?
- Mondjuk lemehetnénk a partra. Ott úgysem zavarhat minket senki sem! - megfogtam Haruto kezét, majd elindultunk. Hívtam egy taxit, hogy gyorsabban ott legyünk. Nem gondoltam volna, hogy a családi élete ennyire bonyolult lenne. Most először láttam, hogy ki is ő valójában. Láttam, hogy nagyon is sebezhető fiú. Miután megérkeztünk, a szél kezdett feltámadni, de minket ez egyáltalán nem zavart. Az egyik pillanatban Haruto leguggolt mellém!
- Hé szállj fel! - elmosolyodott, én meg engedelmesen felszálltam a hátára és úgy mentünk tovább. Annyira megnyugtató volt, hogy csak kettesben voltunk. Remélem, ha csak egy rövid időre is, de Haruto meg tud feledkezni arról, hogy milyen helyzetben van a családja. Szeretném, ha boldog lenne mellettem. A szívem szakadt meg ugyan, hogy magára kellett hagynom Naokit, de nekem a barátom érzéseivel kellett törődjek és azt hiszem, hogy a továbbiakban, igyekszek még távolabb kerülni Kamiya Naoki - tól.