5.rész

"Soha többé nem kerülhetek távol tőled, azt hiszem, bajban vagyok"(Kat Tun: Kiss Kiss Kiss)

Mikor másnap felébredtem, legnagyobb meglepetésemre, nem a saját ágyamban szunyókáltam. Ismeretlen helyen ébredtem fel. Csak akkor nyugodtam meg, mikor megláttam, hogy Haruto bambán mosolyog rám.

- Mégis hol a fenében vagyunk? - kérdeztem, miközben igyekeztem magamra húzni a takarót.

- Üdv nálam! - válaszolt, nekem pedig automatikusan kinyíltak a szemeim és szinte kipattantam az ágyból.

 - Mégis, hogy kerültem ide? - kérdeztem szinte hisztérikusan, mire Haruto visszafektetett az ágyba és betakart.

- Sétálás közben elaludtál, én meg nem tudom hol laksz, szóval idehoztalak! - a fenébe mégis mit fog gondolni rólam az apja?

- Az apukád nem szólt érte semmit?

- Kellett volna? Még meg is jegyezte milyen helyes lány vagy! - kissé elpirultam, majd zavaromban magamra húztam a takarómat.

- Olyan kínos ez az egész helyzet! Még soha nem voltam itt és biztosan nem tettem a családodra túl jó benyomást! - nyöszörögtem, mire Haruto megpaskolta a fejem tetejét.

- Ne légy buta! Kedvelnek téged. Egyébként ma kosármeccs lesz. Eljössz megnézni?

- Ha nem hívtál volna is el kell mennem, ugyanis én leszek a közvetítő! De ne aggódj az első sorból fogok neked drukkolni! - rámosolyogtam, majd egy apró puszit nyomtam a szájára. Hát igen megéltem azt is, amikor végre van egy igazi barátom. Gyorsan felöltöztem, majd miután Haruto megcsinálta a reggelit, indultunk az iskolába. Ma nincsen tanítás a kosármeccs miatt, szóval most minden erőmmel arra koncentrálok, hogy az ARCS az idei mezőnyben is első lehessen. Haruto apja tök jó fej volt, elvitt minket a suliig, így nem kellett gyalog mennünk. Miután megérkeztünk, Haruto elment, hogy felkészüljön, én pedig igyekeztem Mai - hoz, mikor egy hang megállított.

- Shirakawa San! - hátrafordultam és szembe találtam magamat, a csapat edzőjével Kawasaki Sensei - el. Látszott, hogy valami komoly baj történt.

- Edző, mégis mit szeretne maga tőlem? - nagyon furcsa volt az egész. Kétlem, hogy tudott volna arról, hogy Naoki meg én, nos szóval az egész történetről.

- Igazából Naoki - ról lenne szó! Azt mondta, hogy abba akarja hagyni a kosarazást. Csak te tudod lebeszélni róla! - na ezen alaposan meglepődtem. Naoki abbahagyná a kosarazást? Mégis mi késztethette őt erre a lépésre és mégis, hogyan tudnék neki segíteni?

- De mégis mit tehetnék én? Hiszen semmi közöm Naoki döntéseihez.

- Csak beszélj vele! Ha megteszed, akkor Naoki talán rájön, hogy hibát követ el azzal, ha abbahagyja a kosarazást! - unottan felsóhajtottam. Remek, most, hogy igyekeznék őt elfelejteni, újra a közelében kell legyek.

- Rendben van! Megpróbálok beszélni vele, de nem ígérek semmit.

- Hálás vagyok Shirakawa San! Tudom, hogy nem könnyű neked, főleg mert Haruto barátnője vagy, de hálás vagyok, amiért mégis megteszed! - én bólintottam egyet, majd elmentem, hogy megkeressem Naokit. Meg is találtam őt a suli parkolójában, egy sportkocsin támaszkodva. Látszólag jól elvolt azzal, hogy bámulta a felhőket.

- Neked nem a meccsen kellene lenned? - kérdeztem, mire felém nézett.

- Semmi keresni valóm nincs ott. Már úgyis abba akartam hagyni a kosarazást. Jobb később mint soha.

- Elment az eszed? Te kosaras vagy, nem hagyhatod csak úgy ott a csapatodat, ennyire nem lehetsz önző!

- Nem érdekel már semmi érted? Elegem van, hogy mindenki megmondja mit kell tennem!

- Mi van a csapattal? Képes vagy cserben hagyni őket? Ők a barátaid számítanak rád! Naoki kérlek ne legyél ennyire buta! Képes vagy eldobni az álmaidat csak azért, mert van egy rossz napod? - kérdeztem tőle kedvesen, mire ő odasétált hozzám és a karjaiba zárt. Bevallom meglepődtem, de nem mondhatom, hogy rosszul esett. Noha abban biztos vagyok, hogy Haruto a nekem való fiú, de Naoki közelsége, még megmelengeti a szívemet. A kezemet, a derekára csúsztattam és csak álltunk ott egy darabig, mikor egy ismerős hangra lettem figyelmes.

- Mégis mit csináltok? - szembe találtam magam Haruto - val, akinek mindent le lehetett olvasni az arcáról. Egyszerre volt szomorú, csalódott és megsértett. Gyorsan kihúztam magamat Naoki öleléséből.

- Haruto, csak szerettem volna beszélni Naoki - val és meggyőzni, hogy ne hagyja csak úgy el a csapatot.

- Én ezt meg is értem, de miért ölelgeted a barátnőmet Naoki?

- Barátnő? Ha én nem vagyok olyan hülye, hogy engedek Natsuminak, akkor Riko - nak esze ágába se jutott volna, hogy veled járjon! - Naoki felkapta a táskáját, majd elindult a tornaterem felé. Ezek szerint meggyőztem. Kár, hogy Haruto -t nem.

- Milyen igaz van! - sóhajtott fel.

- Nincs igaza! Azért lettem a barátnőd mert szeretlek. Tény, hogy Naoki sokat segített, de az én döntésem volt, amit nem bántam meg. Ne gondold azt, hogy nem szeretlek Haruto! - rámosolyogtam, majd mi is bementünk és elkezdődött a meccs. Soha nem láttam még ilyen jól játszani a fiúkat. Mindannyian a legjobbat nyújtották, aztán a meccs vége előtt, kitört a balhé. Naoki ugyanis rám kacsintott, ezt pedig Haruto is látta és dühösen földhöz vágta a labdát, majd odarohant hozzá.

- Mit művelsz? Direkt akarsz felidegesíteni? - Haruto valósággal tombolt, Naoki pedig állta a tekintetét.

- Azt teszek amit akarok! Tudtommal nem vagy az anyám, hogy parancsolgathass nekem. Ha kacsintgatni akarok a barátnődre, akkor fogok is! - Naoki rám mosolygott, mire Haruto - nál elszakadt a cérna és bevert neki egyet. Én odarohantam, hogy megakadályozhassam, de csak azt értem el vele, hogy Naoki ökle találkozott az arcommal. A testem egyre jobban elnehezedett és utána teljes képszakadás.