5.rész

"Soha többé nem kerülhetek távol tőled, azt hiszem, bajban vagyok"(Kat Tun: Kiss Kiss Kiss)

Mikor másnap felébredtem, legnagyobb meglepetésemre, nem a saját ágyamban szunyókáltam. Ismeretlen helyen ébredtem fel. Csak akkor nyugodtam meg, mikor megláttam, hogy Haruto bambán mosolyog rám.

- Mégis hol a fenében vagyunk? - kérdeztem, miközben igyekeztem magamra húzni a takarót.

- Üdv nálam! - válaszolt, nekem pedig automatikusan kinyíltak a szemeim és szinte kipattantam az ágyból.

 - Mégis, hogy kerültem ide? - kérdeztem szinte hisztérikusan, mire Haruto visszafektetett az ágyba és betakart.

- Sétálás közben elaludtál, én meg nem tudom hol laksz, szóval idehoztalak! - a fenébe mégis mit fog gondolni rólam az apja?

- Az apukád nem szólt érte semmit?

- Kellett volna? Még meg is jegyezte milyen helyes lány vagy! - kissé elpirultam, majd zavaromban magamra húztam a takarómat.

- Olyan kínos ez az egész helyzet! Még soha nem voltam itt és biztosan nem tettem a családodra túl jó benyomást! - nyöszörögtem, mire Haruto megpaskolta a fejem tetejét.

- Ne légy buta! Kedvelnek téged. Egyébként ma kosármeccs lesz. Eljössz megnézni?

- Ha nem hívtál volna is el kell mennem, ugyanis én leszek a közvetítő! De ne aggódj az első sorból fogok neked drukkolni! - rámosolyogtam, majd egy apró puszit nyomtam a szájára. Hát igen megéltem azt is, amikor végre van egy igazi barátom. Gyorsan felöltöztem, majd miután Haruto megcsinálta a reggelit, indultunk az iskolába. Ma nincsen tanítás a kosármeccs miatt, szóval most minden erőmmel arra koncentrálok, hogy az ARCS az idei mezőnyben is első lehessen. Haruto apja tök jó fej volt, elvitt minket a suliig, így nem kellett gyalog mennünk. Miután megérkeztünk, Haruto elment, hogy felkészüljön, én pedig igyekeztem Mai - hoz, mikor egy hang megállított.

- Shirakawa San! - hátrafordultam és szembe találtam magamat, a csapat edzőjével Kawasaki Sensei - el. Látszott, hogy valami komoly baj történt.

- Edző, mégis mit szeretne maga tőlem? - nagyon furcsa volt az egész. Kétlem, hogy tudott volna arról, hogy Naoki meg én, nos szóval az egész történetről.

- Igazából Naoki - ról lenne szó! Azt mondta, hogy abba akarja hagyni a kosarazást. Csak te tudod lebeszélni róla! - na ezen alaposan meglepődtem. Naoki abbahagyná a kosarazást? Mégis mi késztethette őt erre a lépésre és mégis, hogyan tudnék neki segíteni?

- De mégis mit tehetnék én? Hiszen semmi közöm Naoki döntéseihez.

- Csak beszélj vele! Ha megteszed, akkor Naoki talán rájön, hogy hibát követ el azzal, ha abbahagyja a kosarazást! - unottan felsóhajtottam. Remek, most, hogy igyekeznék őt elfelejteni, újra a közelében kell legyek.

- Rendben van! Megpróbálok beszélni vele, de nem ígérek semmit.

- Hálás vagyok Shirakawa San! Tudom, hogy nem könnyű neked, főleg mert Haruto barátnője vagy, de hálás vagyok, amiért mégis megteszed! - én bólintottam egyet, majd elmentem, hogy megkeressem Naokit. Meg is találtam őt a suli parkolójában, egy sportkocsin támaszkodva. Látszólag jól elvolt azzal, hogy bámulta a felhőket.

- Neked nem a meccsen kellene lenned? - kérdeztem, mire felém nézett.

- Semmi keresni valóm nincs ott. Már úgyis abba akartam hagyni a kosarazást. Jobb később mint soha.

- Elment az eszed? Te kosaras vagy, nem hagyhatod csak úgy ott a csapatodat, ennyire nem lehetsz önző!

- Nem érdekel már semmi érted? Elegem van, hogy mindenki megmondja mit kell tennem!

- Mi van a csapattal? Képes vagy cserben hagyni őket? Ők a barátaid számítanak rád! Naoki kérlek ne legyél ennyire buta! Képes vagy eldobni az álmaidat csak azért, mert van egy rossz napod? - kérdeztem tőle kedvesen, mire ő odasétált hozzám és a karjaiba zárt. Bevallom meglepődtem, de nem mondhatom, hogy rosszul esett. Noha abban biztos vagyok, hogy Haruto a nekem való fiú, de Naoki közelsége, még megmelengeti a szívemet. A kezemet, a derekára csúsztattam és csak álltunk ott egy darabig, mikor egy ismerős hangra lettem figyelmes.

- Mégis mit csináltok? - szembe találtam magam Haruto - val, akinek mindent le lehetett olvasni az arcáról. Egyszerre volt szomorú, csalódott és megsértett. Gyorsan kihúztam magamat Naoki öleléséből.

- Haruto, csak szerettem volna beszélni Naoki - val és meggyőzni, hogy ne hagyja csak úgy el a csapatot.

- Én ezt meg is értem, de miért ölelgeted a barátnőmet Naoki?

- Barátnő? Ha én nem vagyok olyan hülye, hogy engedek Natsuminak, akkor Riko - nak esze ágába se jutott volna, hogy veled járjon! - Naoki felkapta a táskáját, majd elindult a tornaterem felé. Ezek szerint meggyőztem. Kár, hogy Haruto -t nem.

- Milyen igaz van! - sóhajtott fel.

- Nincs igaza! Azért lettem a barátnőd mert szeretlek. Tény, hogy Naoki sokat segített, de az én döntésem volt, amit nem bántam meg. Ne gondold azt, hogy nem szeretlek Haruto! - rámosolyogtam, majd mi is bementünk és elkezdődött a meccs. Soha nem láttam még ilyen jól játszani a fiúkat. Mindannyian a legjobbat nyújtották, aztán a meccs vége előtt, kitört a balhé. Naoki ugyanis rám kacsintott, ezt pedig Haruto is látta és dühösen földhöz vágta a labdát, majd odarohant hozzá.

- Mit művelsz? Direkt akarsz felidegesíteni? - Haruto valósággal tombolt, Naoki pedig állta a tekintetét.

- Azt teszek amit akarok! Tudtommal nem vagy az anyám, hogy parancsolgathass nekem. Ha kacsintgatni akarok a barátnődre, akkor fogok is! - Naoki rám mosolygott, mire Haruto - nál elszakadt a cérna és bevert neki egyet. Én odarohantam, hogy megakadályozhassam, de csak azt értem el vele, hogy Naoki ökle találkozott az arcommal. A testem egyre jobban elnehezedett és utána teljes képszakadás.

4.rész

"Még most sem értem meg, hogyan tudsz úgy szeretni, ahogy senki más nem tud."( Beyonce: Crazy in love)

 A tegnap esti csók, még most is ott lebeg a szemem előtt. Ahogyan Haruto ajkai gyengéden súrolták az enyémet, még most is beleborzongok. Megbántam e, hogy engedtem neki? Egyáltalán nem. Bár abban igaza volt, hogy kicsit korai volt még azt kérnem tőle, hogy legyen a barátom, viszont kötöttem az ebet a karóhoz és végül mégis csak a barátnője lettem. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy pont ő lesz majd az első barátom, hiszen a gondolataim mindig csak Naoki körül jártak, akire a tegnapi miatt nagyon megharagudtam. Ma kínszenvedés volt felkelni. Miután tegnap alaposan kisírtam magamat, a szemeim eléggé fel voltak dagadva. Anyám szerint, mikor először törik össze az ember szívét, még kétségbeesetten zokog, de a többi alkalommal, már elviseli a fájdalmat. De én remélem, hogy ez volt az első és utolsó alkalom. Gyorsan megcsináltam a hajamat, felvettem a ruhámat és rohantam is a suliba, mert késében voltam. Úgy szaladtam, hogy azt hittem kiköpöm a tüdőmet,

- Kellene egy fuvar? - Magam mellé néztem és Haruto állt mellett, a biciklijével együtt.

- Hihetetlen vagy ugye tudod? - felnevettem, majd nyomtam egy puszit az arcára.

- Ezt sokszor megkapom. Na szállj fel, mert el fogunk késni! - én bólintottam egyet, majd felültem mögé és már indultunk is. Szorosan fogtam a derekát, mert nem szerettem volna leesni. Olyan kellemes volt, ahogyan a szellő meglobogtatta a hajamat, még a nap is előbújt, ami tél közepén igen ritka volt.

- Látod még a nap is kisütött, mert látja, hogy milyen jó kedved van! - fordult hátra Haruto, majd rám mosolygott.

- Talán nincs okom boldognak lenni? Hiszen a suli egyik legjobb sráca lett a barátom. Meg egyébként is szép az idő, szóval ma egész nap láthatod a mosolyomat. Kivéve persze, ha nem gondoltad meg magadat és mégsem akarod, hogy a barátnőd legyek.
- Hülye lennék elszalasztani a lehetőséget. Naoki egy idióta, amiért hagyta, hogy egy ilyen lány mint te, csak úgy kisétáljon az életéből. Nekem elhiheted, hogy én soha az életben nem foglak téged megbántani Riko! - a szavai melengették a szívemet. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen kis mondattól ilyen boldog is tudok lenni. Miután megérkeztünk a sulihoz, leszálltam a bicikliről, majd Haruto kíséretében, bementem az iskolába. A többi diák, mind sugdolózni kezdtek, mikor meglátták, hogy kézen fogva sétálunk a folyosón. Sajnos ezt a napot egy elég kellemetlen személy zavarta meg, pontosabban Natsumi, Naoki volt vagy jelenlegi barátnője.
- Nocsak máris új barátod van? Ha jól emlékszem, tegnap még Naoki tetszett neked, most már Haruto - ra is ráakaszkodsz? Micsoda kis pióca vagy.
- Fogd be a szád Natsumi, különben kitépem a nyelvedet és a torkodon dugom le! - Ha ő így játszik, akkor én miért ne cselekedjek hasonlóképpen.
- Csak a szád nagy, de valójában nagyon is gyenge vagy! Látod, még Naoki - t is sikerült visszaszereznem.
- Na jó Natsumi elég legyen! Miért nem mész vissza Naoki - hoz, elvégre azt mondtad, hogy újra együtt vagytok nem? - Még soha, nem láttam Haruto - t ennyire dühösnek. Valósággal szikráztak a szemei és úgy védett engem, akár egy anyatigris a kölykeit.
- Igazad van tényleg újra együtt vagyok vele. Na látjátok, már ott is az én drága barátom. Naoki! - kiáltotta Natsumi, mire Naoki megindult felénk. Én igyekeztem a tekintetemet Haruto felé irányítani, de akaratlanul is rátévedt Naoki - ra, aki a kosármezében, ami megmutatta az izmait is.
- Riko szeretnék bocsánatot kérni a tegnapiért!
- Nincs rá szükségem! Látom, hogy te már túl is léptél, de közlöm veled, hogy én is! - a kezemet összekulcsoltam Haruto kezével, majd elmosolyodtam.
- Ez meg mit jelentsen? Haruto te meg mióta vagy együtt vele? - nézett egyenesen Haruto szemébe, aki állta a tekintetét.
- Azóta, amióta te porig aláztad őt! Mégis, hogy jutott eszedbe, hogy ilyen önző legyél? Bele gondoltál már abba, hogy mit érezhetett ő? Már egyáltalán nem értelek téged! Riko menjünk! - Haruto megszorította a kezemet, én pedig bólintottam egyet, majd együtt elindultunk a közös óránkra. Ez a nap amilyen jól indult, kezdem azt érezni, hogy pocsékul fog végződni. Az órák teltek lassan egymás után. Tanítás után, azonban nem bírtam még hazamenni. Muszáj volt még egy utolsót beszélnem Naoki - val, mielőtt lezárnám ezt az egészet magamban. Vettem egy mély levegőt, majd bementem a tornaterembe. Láttam, hogy Naoki ott ül egyedül és nagyon szomorúan.
- Naoki minden rendben? - kérdeztem, mire ő felém pillantott.
- Szerinted úgy nézek ki mint aki rendben van? Úgy tűnik Haruto jobban bejön neked mint én!
- Ne őt hibáztasd! Ő igen is szeret engem veled ellentétben.
- Én igenis szeretlek téged Riko!
- Akkor azért csókoltad meg Natsumit? Láttam a két szememmel a csókotokat! Szerinted mit kellene tennem? Talán otthon sírjak és essek depresszióba, mert összetörték a szívemet? Én nem ilyen vagyok. Haruto jó ember és én igenis szeretem őt. Ő sosem tette volna azt velem amit te tettél Naoki! De nem bántam meg, hogy randiztam veled. legalább az első randim élvezetesen telt el.
- Ha ennyire utálsz, akkor miért nem hagysz egyedül?
- Azért, mert én ilyen vagyok és kész. Bár már nem tudnám elképzelni, hogy te legyél a nagy ő, mégsem tudlak ilyen állapotban magadra hagyni! - már majdnem odaültem mellé, hogy megöleljem, mikor Mai rohant be a terembe.
- Riko nagy baj van! Asou Haruto összeverekedett egy alsóbb évessel, mert a srác ribancnak nevezte az anyját! - a szemeim kitágultak, majd a tekintetem először Mai - ra, majd a teljesen összetört Naoki - ra szegeződött. Most vajon mit tegyek? Melyikőjüket vigasztaljam meg? Gyorsan kellett döntést hoznom, de azt hiszem, hogy helyesen döntöttem.
- Sajnálom Naoki! - szomorúan rátekintettem, majd kirohantam a teremből egyenesen az udvarra. Láttam, hogy Haruto a kezében tartott papírra mered, miközben egy könnycsepp gördül végig az arcán.
- Haruto! - kiabáltam felé, majd odaszaladtam hozzá, Ő semmit sem szólva, magához rántott, majd az arcát a vállaim közé fúrta.
- Miért pont most kellett ennek kiderülnie? - remegett a hangja, ahogyan kiejtette ezt a mondatot a száján. Én gyengéden megsimogattam a hátát, majd hagytam, hogy kisírja magát a vállamon.
- Mond el mi történt? Szeretném, ha megbíznál bennem Haruto!
- Mielőtt az anyám megismerte volna az apámat, még nem volt pénze, ezért, hogy eltartsa a bátyámat, kénytelen volt eladni magát.
- Tehát a bátyád, csak a féltestvéred?
- Igen. Az anyám nem ismertem a bátyám apját, mert egy félresikerült éjszaka következménye lett. Az apám ezért is bízz rám minden döntést, hogy ne érezzem azt, hogy én is csak egy balul sikerült következmény vagyok! Én igyekeztem titkolni mindenki előtt, hogy az anyám árulta a testét, de úgy tűnik az emberek mindig mindent megtudnak.
- Van egy sejtésed arról, hogy ki tehette ezt?
- Natsumi! Csak ő és Naoki tudott a dologról, de Naoki a barátom, ő senkinek sem mondta volna el a dolgot. Most mi tegyek Riko? Szerinted mit fognak rólam gondolni, ha az egész iskolában szétterjed, miért is ütöttem meg azt az alsóévest?
- Először is nyugodj meg! Ami történt egyáltalán nem a te hibád és az anyukádé sem. Neki csak volt egy rossz korszaka, de apukádnak hála kilábalt belőle.
- Riko az anyám nem halt meg! Csak egy klinikán kezelik Amerikában! Azért nem mondtam róla semmit, mert akkor még nem gondoltam, hogy ilyen komolyra fog fordulni veled a dolog.
- Miért van egy klinikán?
- Mert egy újságíró cikket írt a régi életéről és ezen annyira kiborult, hogy megpróbált öngyilkos lenni! Az apám nem akarta, hogy kért tegyen magában, vagy akár bennünk, ezért Amerikába vitette, ahol jelenleg is kezelik.
- Én nem szeretnék beleavatkozni a családi ügyeidbe, de tudd, hogy rám mindenben számíthatsz. Mi lenne, ha elterelném valahogyan a gondolataidat?
- Mégis mivel?
- Mondjuk lemehetnénk a partra. Ott úgysem zavarhat minket senki sem! - megfogtam Haruto kezét, majd elindultunk. Hívtam egy taxit, hogy gyorsabban ott legyünk. Nem gondoltam volna, hogy a családi élete ennyire bonyolult lenne. Most először láttam, hogy ki is ő valójában. Láttam, hogy nagyon is sebezhető fiú. Miután megérkeztünk, a szél kezdett feltámadni, de minket ez egyáltalán nem zavart. Az egyik pillanatban Haruto leguggolt mellém!
- Hé szállj fel! - elmosolyodott, én meg engedelmesen felszálltam a hátára és úgy mentünk tovább. Annyira megnyugtató volt, hogy csak kettesben voltunk. Remélem, ha csak egy rövid időre is, de Haruto meg tud feledkezni arról, hogy milyen helyzetben van a családja. Szeretném, ha boldog lenne mellettem. A szívem szakadt meg ugyan, hogy magára kellett hagynom Naokit, de nekem a barátom érzéseivel kellett törődjek és azt hiszem, hogy a továbbiakban, igyekszek még távolabb kerülni Kamiya Naoki - tól.