3.rész Első és utolsó randi

"Ekkor jöttem rá, hogy ez "örökké" volt a szemedben, abban a pillanatban láttam, hogy sírsz"( Mandy Moore: Cry)

Mi a mai napban a legjobb? Hát természetesen, hogy ma randim lesz az iskola szívtiprójával, Kamiya Naoki - val. Igen a tegnapi csókunk után meg sem lepődtem, mikor randira hívott. na jó talán egy kicsit mégis csak. Viszont ki nem hagytam volna, egyetlen randit sem vele. Izgatottan készültem a randinkra, ami természetesen hol is lehetett volna máshol, mint a parkban. Éjszakai piknik, nem is hangzik olyan rosszul mi? Miután hazaértem az iskolából, rögtön nekivetettem magamat a ruhaválogatásnak. Hiszen akármiben csak nem jelenhettem meg ott. Miután sikerült eldöntenem mit veszek fel, már csak az volt hátra, hogy kicsinosítsam magamat. Feltettem magamra egy enyhe sminket, majd felfogtam a hajamat és készen is voltam. Általában kevesebb idő is elég ahhoz, hogy elkészüljek, de mivel ez egy randi így meg kell adni a módját. Eltettem a táskámba a mobilomat, majd a táskámmal együtt elindultam a randi helyszínére. Kicsit ijesztő volt egyedül a sötétben, így azt sem vettem észre, mikor gy árnyék emelkedett ki a sötétből.

- Riko Chan? - A hang tulajdonosát ezer közül is felismerném.

- Haruto Kun? Te meg, hogy kerülsz ide?

- Ezt én is kérdezhetném tőled. Mégis miért vagy ilyen későn, még az utcán. Haza kellene menned.

- Igen de, most nem lehet. Randim van Naoki - val. Tudod tegnap mikor eljöttem a kórházból, ő kicsit segített nekem.

- Tehát ezért mondtad, hogy menjek haza igaz? Hogy el tudja menni a kórházból és láthasd őt? - képtelen lettem volna hazudni neki. Nem akartam megbántani, de ha eltitkolom előtte az igazságot, az csak rosszabb lenne.

- Ne haragudj! Te annyit segítettél már nekem. Most biztos azt hiszed, hogy totál megszállott vagyok, de ez nem igaz.

- Tudom, emiatt nem kell aggódnod. Nem mondom, hogy nem esik rosszul, hogy te őt szereted, de nem tehetek ellene semmit sem! - odaléptem hozzá, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Tudtam, hogy meg fogsz érteni. Ne haragudj, de el fogok késni! Holnap találkozunk! - hátat fordítottam neki, hogy ne lássa mennyire szomorú lettem. Tudom, hogy mennyire rosszul eshet neki, hogy én Naokit választottam, de előbb vagy utóbb muszáj lesz beletörődnie. Lassan odaértem a parkba, ahol már meg volt terítve, Naoki pedig egy fa mellett ácsorgott.

- Naoki! - kiáltottam fel, majd felé intettem.

- Csak, hogy megjöttél. Még két perc és én mentem volna érted.

- Ne haragudj, hogy késtem, de tudod milyenek a lányok. Milyen szép itt minden.

- Szerettem volna, ha erre az estére minden tökéletes. Hiszen ez mégis csak az első randink lesz és remélhetőleg nem is az utolsó!

- Remélhetőleg? - kérdeztem kicsit bizonytalanul.

- Nyugi, csak vicceltem. Persze, hogy nem ez lesz az utolsó randink. Na enni, akarsz vagy? - lépett hozzám közelebb és mélyen beszívta magába a parfümöm illatát.

- Vagy? - kérdeztem kacéran, majd egy csókot nyomtam a szájára. Mindketten elnevettük magunkat. Ez az első randim, mégis, olyan mintha mi mindig is összetartoztunk volna. Az éjszaka csodaszép volt. Azt hittem sosem fog valóra válni az álmom, amiben én vagyok Kamiya Naoki barátnője, de úgy tűnik nem lett igazam és mennyire örülök ennek. Az igazság, hogy gőzöm sem volt arról, hogy mit mondjak neki. Csak azt tettem, amit máskor is szoktam, rögtönöztem. 

- Ez az első alkalom, hogy egy fiúval randizok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés! - miket beszélek. Persze, hogy egy randi mindig jól érzéssel tölti el az ember lányát.

- Örülök, hogy jól érzed magadat. Legalább amíg máshol járnak a gondolataid, addig figyelhetem minden mozdulatodat. Igaz, minden egyes megnyilvánulásodat jól ismerem, de mégis jó látni, ahogyan mosolyogsz.

- Most eléggé zavarba hoztál. Senki sem mondta még nekem, hogy szép a mosolyom! - Kivéve persze Harutot, de ha megemlítem, akkor félreértené és megharagudna a barátjára és ezt én végképp nem akarom. Ők ketten nagyon jó barátok, ez maradjon is így.

- Mi lenne, ha lassan elindulnánk haza? Már kicsit késő van és holnap iskola. nem szeretném, ha anyukád aggódna, hogy nem vagy még otthon.

- Rendben van! - egyeztem bele és mindketten felálltunk a helyünkről. Naoki felém nyújtotta a karját, én pedig belekaroltam. Olyan boldogan sétáltunk végig az utcákon. Akkor még nem sejtettem, hogy az álmom hamarosan igazi rémálommá fog válni.

- Naoki! - mindketten a hang irányába fordultunk, majd megláttuk Naoki volt barátnőjét Natsumit. A lány kétségbeesetten nézet rá egykori szerelmére, akit csúnyán átvert.

- Mi történt?  - kérdezte Naoki hűvösen a lánytól.

- A segítségedre van szükségem! - látszott a szemén,, hogy néhány pillanattal ezelőtt, még sírt.

- Natsumi megijesztesz mi történt? - kérdezte Naoki, majd elengedte a kezemet és minden figyelmét az előtte lévő síró lányra fordította.

- Kérlek ne itt beszéljük meg! Haza tudnál vinni engem?

- Igen persze. Riko nagyon sajnálom, de haza tudnál menni egyedül? Nem hagyhatom őt magára ilyen állapotban.

- Persze nem gond menj csak nyugodtan! - Úgy tettem, mintha nem zavart volna ez az egész. Végtére is, ki vagyok én, hogy elítéljem az embereket? Elfordultam, de egy pillanatra mégis visszanéztem, de bár ne tettem volna! Natsumi ugyanis Naoki ajkára tapasztotta a sajátját és csókolózni kezdtek. Abban a pillanatban, legszívesebben kitéptem volna a szívemet. Fojtogató érzés tört rám és legszívesebben ott helyben elsüllyedtem volna. Hogy én mekkora egy hülye voltam. Miért hittem el, hogy ez az álom igenis valóságos? Haruto figyelmeztetett, hogy ez nem jó ötlet és én hülye meg nem hittem neki. Olyan egyedül éreztem magamat, mintha csak egy álom lett volna, aminek a féltékeny volt barátnő vetett véget. Láttam, hogy Natsumi és Naoki elsétálnak és egyikőjük sem nézz vissza. Ha egyszer megtették volna, láthatták volna mennyire összetörték a szívemet. Csak álltam ott teljesen egyedül, a fájdalmamba temetkezve. Vagyis azt hittem egyedül vagyok. Aztán egyszer csak két kar gyengéden körül fonódott a derekam körül. Hátra sem kellett nézzek, egyből tudtam kihez kapcsolódnak ezek a karok.

- Mindig jókor vagy jó helyen! Szerinted is totál idióta vagyok igaz Haruto?

- Már hogy lennél az? Hiszen nem tudhattad, hogy Naoki ismét bedől Natsumi vonzerejének. Egyszerűen csak így alakult! - éreztem, ahogy a könnyeim folynak lefelé az arcomról, erre Haruto csak még szorosabban kezdett ölelni. Őszintén bevallom, hogy egyáltalán nem zavart. Sőt kifejezetten jól esett, hogy ott volt mellettem. Szembe fordultam vele, majd az arcomat a mellkasára döntöttem.

- Nem baj, ha egy kicsit így maradok? Annyira megnyugtató ez.

- Addig maradsz így, ameddig csak jól esik! - a karjával átölelt, én pedig keserves sírásba kezdtem. Most először törték össze a szívemet és valószínűleg nem utoljára.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem. Te mindig akkor jössz, amikor a leginkább szükségem van a vigasztalásra. Köszönöm Haruto!

- Szeretnéd, hogy hazavigyelek? - kérdezte, én pedig egy aprót bólintottam a fejemmel. Haruto a karjába kapott, én pedig a kezeimmel csimpaszkodtam belé. Valahogy más szemmel tekintettem erre a fiúra. Eddig csak azt hittem, hogy szimplán csak kedves akart lenni velem, de valahogy most kezdtem el érezni, hogy őt tényleg szeret engem. Ő tényleg csak azt akarja, hogy boldog legyek. Talán őt kellene válasszam, ha boldog akarok lenni és megkapni a boldogan éltek amíg meg nem haltak befejezést?

- Tudod egyáltalán hol lakok? - kérdeztem félálomba, mire Haruto felnevetett.

- Nem, de van a házunkban egy vendégszoba, ami sürgős esetekre van fent tartva és azt hiszem, ez most nagyon sürgős eset! - én kissé elmosolyodtam. Vele minden annyira más. Olyan egyszerű  minden.

- Miért szeretsz engem? - kérdeztem meg, mire Haruto eléggé zavarba jött.

- nem tudom az okát. Csak egyszerűen szeretlek, minden hibád és butaságod ellenére. Olyan lány vagy, akivel egy fiú szívesen együtt lenne, mert mindig mosolyogsz és sosem panaszkodsz arról, hogy nem vagy gazdag.

- Nem akarsz a barátom lenni? - kérdeztem, mire Haruto megtorpant.

- Hiszen a barátod vagyok! - kissé zavartan elmosolyodott, én pedig megráztam a fejemet.

- Én nem szimplán egy barátra gondoltam, hanem a barátra. Azt mondtad szeretsz igaz? Vagy attól félsz, hogy nem fogom elfelejteni Naokit azután amit most tett velem?

- Nem ettől félek. Csak túl elhamarkodottan hozol döntést és ez nem helyes. Mi lenne, ha holnap beszélnénk erről.

- De nem akarok holnap beszélni erről. Azt szeretném, ha itt és most döntenél! Szeretném, ha olyan fiú lenne mellettem, aki szeret és nem megy vissza a volt barátnőjéhez, mintha semmi sem történt volna. Olyan barátot akarok, amilyen te vagy Haruto. Aki kedves, mindig ott van amikor szükségem van rá és szeret engem. Én szeretni akarlak, mert megérdemled! a szemeimből ismét könnyek szöktek ki. Haruto óvatosan letett a földre, majd a karjai közé vont.

- Már, hogy ne akarnék a barátod lenni, de félek, hogy meg fogod bánni a döntésedet.

- Nem fogom ebben biztos lehetsz. Nem fogom megbocsátani neki, hogy csak játszott az érzéseimmel, mintha csak egy labda lettem volna, amit betalál a kosarába!

- Akkor most mit akarsz tenni?

- Szeretnék azzal lenni, aki tényleg engem szeret és akiről biztosan tudom, hogy sosem csapna be! - elmosolyodtam, mire Haruto a két tenyere közé fogta az arcomat és megcsókolt. Ez a csók teljesen más, volt mint Naoki csókja. Ez a csók gyengéd volt, mint amilyen Haruto is. A gyomromban pillangók táncoltak. Noha ő sosem szerepelt az álmaim hercegei között, de végül mégis kénytelen leszek felvenni a listára, amin eddig csak Kamiya Naoki szerepelt. Úgy tűnik a két herceg közül, csak az egyik tudta megőrizni a pozícióját, míg a másikat száműztem a listáról és ezzel együtt a szívemből is.