12.rész

"Akkor szeressünk egymásba még sokszor"

Már három nap is eltelt és még nem akadtunk a fiúnk nyomára. Hívtuk a rendőrséget, akik gőzerővel keresik, de eddig még semmi eredményre nem jutottak. Nem értem mit kell ennyit szerencsétlenkedniük. Hiszen még csak egy gyerek, nem mehetett túl messzire. Naoki-val azóta nem beszéltem, szóval ha esetleg ki lenne rám akadva, akkor az természetesen totál jogos lenne. Igazából a mostani dolgok fényében, azon sem volt időm gondolkozni, hogyan mondjam majd el Haruto-nak, hogy megcsaltam őt Naoki-val. Most komolyan miért kellett neki visszajönnie? Ez egy jel lenne arra, hogy hagyjam el Haruto-t, aki egész eddig szeretett engem Naoki-ért, aki viszont csak kihasznált, de én még mindig szeretem? Bár csak jönne valami jel ami segíteni eldönteni ezt az egészet. Szegény Haruto is ki vn borulva Nagomi eltűnése miatt, ezért most kell őt a legjobban támogatnom.

- Drágám, már három napja nem ettél semmit és még az edzésekre se jársz be! Ha így folytatod, lassan bebábozódsz! - szóltam rá Haruto-ra, aki ott feküdt az ágyon és bámult kifelé a fejéből.

- Mond csak miért nem tudod megérteni, hogy a fiúnk eltűnt? Úgy teszel mintha ez semmiség lenne? Hogy a fenébe gondolhatod azt, hogy képes lennék elmenni az edzésre, mikor egész végig csak a fiúnk jár az eszemben? - üvöltötte, mire megráztam a fejemet. 

- Veled nem lehet beszélni! Ha majd kijózanodtál, akkor visszajövök! - magamra kaptam a kabátomat és becsaptam magam után a bejárati ajtót. Még, hogy úgy teszek mintha a gyerekem eltűnése nem jelenteni semmit? Persze meg kell értenem, hiszen nagyon megviseli ez az egész, ahogyan engem is. Most kellene a leginkább összetartanunk, de őt ez egyáltalán nem izgatja. Úgy döntöttem sétálok egyet, hogy kicsit kiszellőztessem a fejemet. Muszáj volt összeszednem magam, hiszen ha továbbra is ideges leszek, azzal árthatok a babának akit várok. Ahogyan sétáltam, eszembe jutott, hogy milyen hirtelen hagytam ott Naoki-t, még csak meg sem magyaráztam neki a dolgot. Bár ha elmondanám neki az egészet töviről hegyire, valószínűleg a Haruto iránt érzett barátsága miatt, meg pusztán a tény miatt, hogy gyerekem van tőle, majd kihátrál ebből az egészből, de őszintén már nem is érdekel. Elsétáltam a régi otthonunk mellett, ahol megláttam Naoki-t. Mikor rám nézett, a szemébe csalódottságot láttam, valljuk be, egyrészről teljesen jogosan.
- Mit keresel itt? Nem a férjeddel kellene lenned?
- Naoki, figyelj te nem értesz semmit!
- Mégis mit kéne értenem? Most akartál bosszút állni rajtam, amiért annak idején csúnyán bántam veled, igaz?
- Ha ezt hiszed, akkor egyáltalán nem ismersz engem!
- Talán tényleg nem ismerlek. Az a Riko, akit én ismertem, nem lett volna ekkora...- mielőtt kimondhattam volna, lekevertem neki egy pofont. Tudom, mit akart mondani, épp ezért muszáj volt megakadályoznom, hogy kimondja. Rettentően fájt így is a dolog, de ha kiejti a száján azt az r betűs szót, azt sose bocsátottam volna meg neki.
- Te tényleg egy idióta vagy! A fiam eltűnt, érted? - a szemébe néztem, ami ugyanolyan könnyes volt, mint az enyém. A levegő szinte pillanatok alatt megfagyott körülöttünk. Naoki leült a padra, majd az arcába temette a kezét. - Naoki, mondj valamit, kérlek! - igyekeztem visszatartani a könnyeimet, de egyáltalán nem sikerült.
- Miért nem mondtad el? Ha ezt előbb tudom, akkor...
- Akkor nem mondod nekem, hogy szeretsz és nem fekszel le velem? Mert ha igen, akkor talán jobb lesz, ha ezt most befejezzük!
- Nem úgy értettem. El kellett volna ezt mondanod! Ezek után szerinted nyugodt tudnék maradni, tudván, hogy amíg én önző voltam, addig...
- Én is ugyanolyan önző voltam. Ha már itt tartunk, nem Nagomi az egyetlen gyerekem! - fogtam a kezét és a hasamra simítottam. - Azért voltam kórházban, mert rosszul lettem és Haruto közölte velem, hogy megint gyereket várok. Minden jó is lett volna, ha nem kavarsz be és nem ébreszted fel újra azt, amit éreztem irántad! Mert ha hiszed ha nem, az utóbbi időben ez volt a legboldogabb pillanatom, érted ezt? Haruto nagyon jó ember, de már rég nem azt érzem, amit évekkel ezelőtt és erre pont te világítottál rá. Viszont ha belegondolok abba, hogy Haruto mennyire össze van törve és magát hibáztatja azért, mert Nagomi eltűnt, nem tudnám magára hagyni. Most már érted, miért hagytalak csak úgy ott téged? Hidd el, én sem örültem ennek, de a legfontosabb most csak a fiam épsége! Ha valami történik vele, abba én esküszöm bele fogok halni! - Naoki nem szólt semmit, csak magához ölelt. A karjaiban megnyugvást éreztem.
- Riko, én itt vagyok és többet biztosan nem hagylak el. Tudom, hogy ez nem a legmegfelelőbb pillanat, de ha a fiatok előkerül, beszélni fogok Haruto-val és elmondok neki mindent. Meg mondom, hogy bár sajnálom, de egészen biztosan nem mondok le rólad és bármit megteszek érted! - bólintottam, miközben igyekeztem letörölni a könnyeimet.
- Azt hiszem, jobb ha most megyek!
- Ha bármire szükséged van, csak hívnod kell, rendben? - nyomtam egy puszit az arcára, majd hazamentem. Bármennyire is fájt, egy részem megkönnyebbült attól, hogy Naoki már tudja az igazat. Így legalább én is biztosra tudom, ha Nagomi megkerül, meg kell mondanom Haruto-nak, hogy szeretem Naoki-t és vele akarok lenni. De mi lesz, ha Nagomi nem kerül elő? Ha bármi baja esik, azt biztosan nem fogom túlélni. Mikor hazaértem, Haruto pont ugyanott volt, ahol hagytam őt, mikor elmentem. Olyan volt akár egy élőhalott. Borzasztó érzés volt őt így látnom.
- Haruto, figyelj tudom, hogy ez az egész nagyon megvisel, de ha ennyire elhanyagolod magad, akkor arra rámehet az egészséged és én nem bírnám ezt végignézni. - erre felült az ágyból és magához ölelt.
- Csak ígérd meg, hogy te mindig mellettem maradsz, mindegy mi történik! - most erre mégis mit mondhattam volna? Hiszen épp az előbb beszéltem meg Naoki-val, ha Nagomi megkerül elmondok mindent Harutonak arról, hogy Naoki-t szeretem. Nem ígérhettem meg, hogy mellette maradok, mert azzal csak még inkább becsaptam volna őt. Ezért igyekeztem hárítani a dolgot annyira, amennyire csak tudtam.
- Ne aggódj, Nagomi elő fog kerülni! - igyekeztem őt biztatni, noha magam is féltem attól, hogy Nagomi esetleg nem kerül majd elő. Szerencsére sikerült rávennem Harutot arra, hogy egyen, így a színét is kezdte visszanyerni. Épp ebédeltünk, mikor megszólalt Haruto mobilja. Idegesen vette fel.
- Ez most komoly? Rendben, azonnal ott leszünk!
- Mi történt Haruto? - kérdeztem ijedten. Lelkiekben felkészítettem magamat a legrosszabbra.
- Nagomi...Megtalálták a fiúnak!