9.rész

"Sírtunk, de túljutottunk rajta, és most olyan fényesen ragyogunk"

Az évek nagyon hamar követték egymást és mire észrevettem volna, mát a felnőttkorba léptem. Hála annak, hogy keményen tanultam, mostanra egy híres magazin főszerkesztője vagyok. Ami a magánéletemet illeti, a középiskola befejezése utána valóban Haruto felesége lettem és azóta egy hatéves fiú büszke szülei vagyunk. Haruto mégis úgy döntött, hogy továbbra is az ARCS tagja marad, aminek ő lett a kapitánya. Boldog vagyok, mikor látom milyen keményen dolgozik azért, hogy a csapat versenyről versenyre a maximumot hozza ki magából. Azóta lett egy közös lakásunk, ahol csak mi hárman lakunk. Ennek ellenére, gyakran meglátogatjuk a szüleinket. Végül a lábam is helyre jött és tényleg úgy dönt, hogy minden tökéletes. Legalábbis azt hittem.

- Nagomi ideje lefeküdni! - kiabáltam ki az udvarra, miközben a fiam után pakoltam el a játékait. Hiába, az apja hiperaktív természetét örökölte, szinte mást sem csinál, mint egész nap az udvaron játszik az apjával. Nem csodálom, hogy apás gyerek lett belőle.

- Anyu, csak még egy percet had maradjak! - lebiggyesztette a száját és olyan szemekkel meredt rám, mintha épp egy elveszett kiskutya lett volna. Ezt imádja bevetni, ha nagyon akar valamit.

- Nagomi fogadj szót anyának! - jelent meg mellettem Haruto, én pedig elégedetten bólogattam.

- Ez nem igazság! - nyöszörgött, mire én csak megráztam a fejemet. Haruto letérdelt mellém, mire Nagomi elmosolyodott, majd egyenesen az apja karjaiba szaladt.

- Vajon kire ütött ez a gyerek? - kérdeztem és bementem a házba.

- Szerintem az anyjára. A múltkori is olyan patáliát levágott, hogy nem mi nyertünk, rögtön eszembe jutott, hogy te is mindig ezt csinálod! - nevetett és egy puszit nyomott az arcomra.

- Ez nem is igaz! Én csak akkor szólalok fel, ha igazságtalanok a döntések.

- Hát persze. De nem baj én így is nagyon szeretlek! - elmosolyodtam, majd a fiamra néztem, aki már nagyokat pislogott a szemével. Ennyi játszás után, nem csodálom, hogy elfáradt. Megsimogattam a fejét, majd Haruto - val együtt, a szobájába mentünk.

- Nagomi, anyának most el kell mennie, de sietek haza jó? - ő bólintott egyet, én pedig egy puszit nyomtam a homlokára.

- Szeretlek mama! - elmosolyodott és lecsukta a szemeit.

- Biztos, hogy ne menjek veled? Az apám tudna vigyázni addig Nagomi - ra! - kérdezte Haruto, miközben betakarta Nagomi - t.

- Ne aggódj, nem maradok sokáig! Jobb ha te maradsz itt vele. Te is tudod milyen a fiunk. Te legalább tudod, mivel lehet leállítani! - óvatosan becsuktam a szobája ajtaját, hogy biztosan nem ébresszem fel.

- Már hat éve! - karolta át a derekamat Haruto, majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Igen, nagyon hamar telik az idő. Ki gondolta volna, hogy egyszer majd te leszel a férjem és Nagomi apja! - felé fordultam, majd gyengéden megcsókoltam.

- Menj és öltözz, mert miattam fogsz elkésni! - elnevettem magam, majd a fürdőbe mentem, hogy elkészülhessek.  Felfogtam a hajamat, felvettem egy egyszerű pánt nélküli fekete ruhát, kis sminket tettem az arcomra és már el is készültem. Egy jótékonysági árverésre hívtak meg és a főnök számít rám. Bár nem szívesen hagyom itt Nagomi - t. Kissé túlféltő vagyok, de azok után amin én mentem keresztül, egyáltalán nem vágyom arra, hogy ezt a fiam is átélje. Magamra kaptam a kabátomat és elindultam. Sikerült fognom egy taxit és elég hamar odaértem. Kiszálltam az autóból, majd egyenesen az épületbe mentem, ahol az árverést tartották. Alig mentem be, máris egy kellemetlen személybe botlottam, még a múltból.

- Nocsak, Shirakawa Riko! Rég nem láttalak!

- Natsumi, te meg mit csinálsz itt? - húztam el kelletlenül a számát, mire ő gyengéden  beleütött a vállamba.
- Tudod a férjem az árverés vezetője, természetes volt, hogy elkísérem.
- Férjed? Én azt hittem hogy...
- Hogy Naoki lesz az? Ugyan már. Középiskola szerelemnek még elmegy, de nem kötöttem volna vele össze az életemet. Ráadásul amióta lelépett Amerikába, azóta nem is hallottam róla! Nekem fontosabb volt, egy olyan férfi mellett kikötni, aki megadja nekem azt az anyagi támogatást, aminek köszönhetően el tudtam kezdeni a karrieremet. Na és te még mindig Asou Haruto barátnője vagy?
- Igazság szerint már a felesége és van egy fiúnk is.
- Csodás, szóval neked is van anyagi biztonságod. Mindig is tudtam, hogy Aosu sokkal többre viszi, mint Naoki hiába ajnározták őt annyira. Ez az árverés annyira unalmas! Mindenhol vén szipirtyók, meg vénemberek, akiknek annyi pénzük van, hogy unalmukban elégetik őket. Sokkal szívesebben lennék otthon a gyerekemmel.
- Tehát neked is van gyereked Natsumi?
- Persze hogy van! Minden fiatal nőnek kell, hogy legyen gyereke! Máskülönben a házassága nem lenne tökéletes. Mi lenne, ha lelépnének? - nézett körbe, én pedig nem tudtam, hogy mit válaszoljak neki.
- Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet!
- Ugyan már. Gondolom te se szívesen maradsz itt az unalmas milliomosok között! - be kellett látnom, hogy bizony igaza van. Nem volt kedvem itt maradni, inkább lettem volna otthon a családommal. Már éppen készültem volna otthagyni az árverést Natsumi társaságában, mikor egy név hallatán, hirtelen megtorpantam.
- Kamiya San, nagyon örülök, hogy el tudott jönni! - hátrapillantott és valóban ő volt az. Naoki egy kicsit sem változott. Még mindig ugyanolyan jóképű mint volt. Szerencsétlenségemre ős is észrevett engem és nem tudtam elkerülni a tekintetét. Igyekeztem menekülni, de a meglepődöttségtől, a földbe gyökereztek a lábaim. Ha ezt Haruto megtudja, gőzöm sincs, hogyan reagálna rá. Talán jobb is lenne, ha egyáltalán nem tudna a dologról.