7.rész

"Te úgy döntöttél, inkább magadat keresed meg, ezért mindenkinél törékenyebb, ugyanakkor erősebb voltál"

Reggel mikor felkeltem, első utam Haruto szobája felé vezetett. Kértem tőle időt, hogy felkészülhessek arra a bizonyos első éjszakára, ugyanis nem tartottam még késznek magamat arra, hogy bármelyik férfi is megkaparinthassa a testemet. Legnagyobb döbbenetemre, azonban a fiú nem volt a szobában. Sőt, ahogyan körbe értem a házban, nem volt otthon senki sem. Nagyon meg voltam ijedve, mert még sosem voltam egyedül, egy idegen házban. Hirtelen kocsinyikorgást hallottam, majd üvegcsörömpölést. Ijedten kinéztem az ablakon és akkor vettem észre, hogy Haruto és Naoki együtt ülnek egy kocsiban és egyikőjük sincsen eszméleténél. Én kirohantam hozzájuk és az összetört ablakon keresztül próbáltam őket ébresztgetni, de mind hiába. Ott voltam egyedül és hiába kértem segítséget, senki sem jött oda hozzám. Pánikba estem és kiabáltam egyet teli torokból, mikor Mai jelent meg a szemeim előtt.

- Riko fel kéne már ébredned! Ha a tanár felszólít, nem lesz majd mit válaszolnod!

- Tehát ez csak egy álom?

- Miért mit gondoltál? Na sürgősen ébredj fel! - Mai kiáltásától rögtön kipattantak a szemeim és rájöttem, hogy épp a tanteremben aludtam el.

- Miről maradtam le? - súgtam oda a mellettem ülő Mai - nak.

- Nem sok mindenről, viszont alvás közben sírtál, ez normális?

- Csak volt egy rossz álmom, de semmi komoly.  Nyugodt vagyok.

- Akkor oké, mert ma találkoznod kell az ex barátoddal!

- Kire gondolsz? Nekem Haruto az első barátom és vele tudtommal nem szakítottam.

- Naoki - ra céloztam. Kell vele készítened egy interjút.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Tudod, hogy mi történt, mikor legutóbb Naoki közelébe kerültem. Semmi jó nem származna belőle, szóval megcsinálnád inkább te?

- Riko ezt muszáj neked csinálnod! Nem húzhatod ki magadat azért, mert nem akarsz problémákat, amik jelenleg is fennállnak. Légyszíves, nem hagyhatsz cserben! 

- Jó rendben nem bánom, akkor csináljuk meg! - erre ki is csöngettek. Ráharaptam az alsó ajkamra és megindultam a tornaterem felé. Épp akkor értem oda, mikor Naoki a mezét vette fel, így elsőosztályú látvány tárult elém, a felsőtestére, pontosabban a hátára. Nehéz visszafognom magamat ilyenkor.

- Naoki! - szólítottam meg, majd beléptem a terembe.

- Nahát nem számítottam rád, a múltkori miatt. Ne haragudj, hogy megütöttelek, nem volt szándékos.

- Fátylat rá! Már úgysem fáj, Haruto meg ott volt velem a kórházban, szóval nem történt semmi komoly.

- Engem igenis zavar ez az egész. Tényleg bocsi a múltkori miatt.

- Nekem kell megcsinálnom veled az interjút. Szóval kezdhetnénk?

- Nem lesz gond? Tudtommal a barátod nem igazán szereti, ha a közeledben vagyok.

- Meg is van rá az oka, ha jól tudom. Ez most munka, Haruto pedig meg fogja érteni. Elhoztam mindent, szóval neki is láthatunk! - leültem a lelátóra és elővettem a laptopomat. Kinyitottam és elkezdtem volna gépelni, de Naoki visszacsukta a gép tetejét.

- Nekem ez így nem megy! Ha itt vagy a közelemben, nem bírok magammal, szóval jobb, ha elmész.

- Próbáld már meg elkülöníteni a munkát és a magánéletet egymástól!

- De nem tudom. Én szerelemes vagyok beléd és ezt nem tudom elfojtani! - Elkapta a csuklómat, majd magához húzott és erővel megcsókolt. Most nem éreztem azt a bizsergést, mint az első csókunknál, ez sokkal inkább volt kellemetlen. Na és persze ki jelent meg rögtön a szemkápráztató jelenet után? Hát persze, hogy Haruto! Természetesen pipa volt, ahogyan azt egy normális embertől elvárható, akinek egy másik pasi megcsókolja a barátnőjét. Én meg sem mertem szólalni, különben az én fejemet is leordította volna, az tuti.

- Elárulnád, hogy már megint mit művelsz? - Haruto igyekezett higgadt maradni, de nem jött össze neki.

- Épp most zavartál meg minket a csókolózásban haver! Neked nem tanították meg, hogy ne avatkozz mások dolgába?

- Neked teljesen elment az eszed? Mi a fene bajod van neked? Riko engem választott, ne avatkozz bele értetted? - Haruto elkapta Naoki mezét és dühösen nekiemelte az öklét, de el is rántotta onnan, mikor meglátott engem. Én igyekeztem meghúzni magamat, nehogy probléma legyen belőle. Inkább, csak szép csöndben ültem és igyekeztem nem eltörni az ujjaimat idegességemben.

- Nem fogok neked magyarázkodni! Különben is nincs is mit megmagyarázni! - Láttam, hogy Naoki nagyon dühös és szíve szerint bemosott volna egyet Haruto - nak. Ehelyett azonban dühösen kirobogott a teremből. Haruto odaszaladt hozzám.

- Menj utána! - lihegett, én pedig kitágult szemekkel bámultam rá.

- Az előbb, még pipa voltál, amiatt, hogy vele vagyok.

- Igen, de nem akarom, hogy hülyeséget csináljon. Csak te tudod őt lecsillapítani. Kérlek menj utána és ne hagyd, hogy hülyeséget csináljon! - én bólintottam egyet, majd elkezdtem Naoki után szaladni. Végigrohantam a folyosón és igyekeztem megtalálni. Az egyik ablakból láttam, hogy épp az autójába készül beszállni, én pedig rohantam tovább és sikerült elérnem őt épp akkor, mikor beszállt a kocsijába.

- Te meg mit keresel itt? - nézett rám olyan tekintettel, mintha épp készülne felnyársalni.

- Utánad jöttem, mert nem akarom, hogy hülyeséget csinálj!
- Szállj ki a kocsiból! Nem akarom, hogy bajod essen!
- Már pedig addig nem megyek el, ameddig le nem nyugszol.
- Te akartad, én figyelmeztettelek! - Naoki beindította a kocsit, majd a padlógázra lépett. Kis híja volt, hogy lefejeltem az üveget, de szerencsére ez nem történt meg. Nagyon bepánikoltam és már megbántam, hogy nem szálltam ki a kocsiból, ahogyan Naoki kérte tőlem. Erősen kapaszkodtam és csak arra tudtam gondolni, hogy mi lesz ha tényleg valami hülyeséget csinál. Hirtelen elborult az agyam és elkaptam a kormányt és elkezdtem rángatni, hogy meg tudjam állítani a kocsit.
- Mit csinálsz engedd el! - Naoki - val, szinte közelharcot folytattunk a kormányért és közben egyikünk sem figyelte az utat. Azt sem vettük észre, hogy velünk szemben jön egy kamion. Amikor odapillantottam már késő volt. Annyit tehettem, hogy behunytam a szememet. Hallottam egy robbanást és az üveg csörömpölését, pont mint az álmomban. Csak itt Haruto helyett én voltam életveszélyben. Legbelül azt éreztem. hogy itt a vég és ennyi jutott ki az életből.
********************************************************************************
Eltelt néhány nap a baleset óta. Naoki azóta is az intenzíven fekszik és nem ébredt fel. Az orvos velem közölte, hogy átmeneti bénulásom van, ami annyit tesz, hogy egy darabig nem fogok tudni járni, de szerencsére csak addig, amíg meg nem erősödnek az izmaim. Haruto nem jött be hozzám egyszer sem, amit rendkívül furcsálltam. Eddig mindig ott volt mellettem és pont most hagy itt, mikor a legnagyobb szükségem van rá. Nem utáltam őt és dühös sem voltam rá, pusztán csak csalódtam. Azt gondoltam, hogy nem hagy majd magamra. Ott ültem a kórház tetőterén és hagytam, hogy a lehulló hópelyhek beterítsék az arcomat. Tél közepe volt már. Az orvosok azt mondták, hogy csúszott az út, ezért történt a baleset. Én bevallom arról a napról nem sok ugrik be, de az biztos, hogy nem a csúszós út miatt történt az a baleset.
- Riko! - hallottam meg magam mögött egy hangot. Tudtam, hogy ez csak egy embertől jöhetett.
- Haruto hát eljöttél!
- Ne haragudj, csak emésztenem kellett magamban a történteket, ezért nem jöttem korábban. Meg aztán, mégis csak az én hibámból történt a baleset.
- Mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Ha nem idegesítem fel Naokit, akkor neked nem kellett volna utánamenned és az egész baleset meg sem történik.
- Nézd nem emlékszem túl sokra a balesetből, de az biztos, hogy neked semmi közöd nem volt hozzá. Hiszen nem tudhattad, hogy mi mit csinálunk. Ha Naoki felébred, akkor majd megmondja mi történt valójában.
- Már ha egyáltalán felébred, ami kétséges, ahogy az is, hogy valaha lábra fogsz állni.
- Hé lenyugodnál? Ne legyél már ennyire pesszimista. Nem ilyennek ismertelek meg téged.
- Ha belegondolok, hogy min mész most keresztül miattam. Nem érdemlem meg, hogy a barátod legyek, mert nem tudtam vigyázni rád! - Leguggolt, hogy egy magasságban legyen velem, én pedig láttam, hogy könnyesek a szemei. Nagyon elveszett volt, én pedig nem tudtam hogyan vigasztaljam őt meg. A kezemmel óvatosan megsimogattam a fejét és igyekeztem őt megnyugtatni.
- Na nyugodj meg. Én egyáltalán nem haragszok rád! Minden rendben lesz, csak had teljen el egy kis idő oké? - nyomtam egy puszit az arcára, mire ő elmosolyodott.
- Szuper barátnő vagy!
- Tudom és igyekszem. Akkor rendben vagyunk?
- Persze, hogy rendben! - felemelte a fejét és nyomott egy csókot a számra. Noha a baleset következményét, egy darabig még hordozni fogom, az biztos, hogy sosem leszek egyedül.