1.rész

"Gyerünk, hagyd abba a sírást, minden rendben lesz"

A mai nap nem is kezdődhetett volna jobban. Ma van a születésnapom, ráadásul a mamám megígérte, hogy ennek alkalmából elhívhatom néhány barátomat, hogy csapjunk egy kisebb bulit. Persze a hangulatomat feldobta az is, hogy Kamiya Naoki olyan kedves volt velem. Persze ő mindenkivel kedves és segít mindenkinek, szóval igazán nem kellene különbnek éreznem magamat másoknál, de ma igazán megtehetem. Felkaptam magamra az iskolában viselt ruhámat, majd kimentem a konyhába. Az anyukámnak már hűlt helye volt, csak egy cetli volt a hűtőre ragasztva, amin az állt, hogy bevitte a húgomat az iskolába, nekem pedig nem kell ma suliba menjek. Nagyon megörültem a hírnek. Összeszedtem magamat, majd elmentem a suli közelében lévő szökőkúthoz, ahová értem fogni jönni majd az anyukám. Leültem a közeli padra, majd élveztem az egyedüllétet. Általában szeretem az emberek közelségét, de azért néha jó egyedül is lenni egy kicsit. Hallgattam, a szál susogását és ahogyan a madarak csicseregtek.

- Shirakawa San? Neked nem kellene már iskolában lenned? - ijedten hátat fordítottam, majd szembe találtam magamat Aosu Haruto - val, aki Kamiya Naoki legjobb barátja volt, már az óvoda óta. A nem kevésbé helyes és imádni való srác, hiába volt a lányok egyik kedvence, ő még sem szeretett a bűvkörükben lenni.

- Asou Kun észre sem vettelek! Ma nem megyek iskolába!

- Talán csak nem beteg vagy? Bár ezt rólad képtelenség lenne elmondani, hiszen mindig csak mosolyogsz.

- Nem vagyok beteg. Tudod ma van a születésnapon és az anyukámmal megyek el vásárolni, meg enni valamit! - zavarában elfordult, majd a kezében lévő egyetlen szál fehér rózsára pillantott.

- Boldog Születésnapot! - nyújtotta felém a rózsát, én pedig egy kicsit bizonytalanul, de elvettem tőle.

- Ezt a rózsát, nem Sasaki Sensei - nek hoztad? - Haruto teljesen odáig van az osztályfőnökünkért és próbálja őt kicsit megpuhítani, eddig sikertelenül.

- Igen, viszont a születésnapod fontosabb ennél! - mikor elmosolyodott, bevallom egy cseppet elpirultam. Olyan aranyos mosolya volt.

- Ezt meg hogy értsem?

- Úgy értsd ahogyan mondom. Fontosabb, hogy téged mosolyogni lássalak, mint az, hogy tovább próbálkozzak azzal aminek semmi értelme! - rám kacsintott, majd elindult az iskola irányába.

- Köszönöm Asou Kun! - ő megfordult, majd még egyszer rám mosolygott. Na most teljesen elvesztettem a fonalat. Lehetséges, hogy tetszem Asou Haruto - nak? Végül is ő egy nagyon aranyos srác, de ő nem Kamiya Naoki. Persze tudom, hogy nála meg esélyem sem lenne. Visszaültem a helyemre és úgy vártam, hogy anyu végre értem jöjjön és mehessünk végre. Még benne voltunk a télben, ezért odakint tombolt a hideg. Már lassan fél órája vártam a hidegben, mikor anya végre hajlandó volt megérkezni.

- Ne haragudj, a késésért, remélem nem kellett túl sokat várnod rám.

- Nagyon hideg van, nem mehetnénk már? - kérdeztem és összehúztam a kabátomat.

- Persze gyere vár minket a taxi! - én felálltam a helyemről, majd elindultunk a taxi felé. Boldog voltam, hogy ez a nap ma csakis az enyém lesz. Anya és én nagyon közel állunk egymáshoz, apa lelépése után, ez pedig még inkább elmondható volt. Szeretném, ha nem szenvedne hiányt sem ő, sem pedig a húgom. Ezért is kell keményen tanulnom. Miután megérkeztünk az étteremhez, már le volt foglalva nekünk egy asztal.

- Riko boldog születésnapot! - nyújtott át nekem, egy csokor virágot, én pedig megöleltem.

- Köszönöm anyu! Ez a nap, csak egyre jobb lesz.

- Tényleg, mégis kitől kaptad ezt a rózsát? - kérdezte anyu, miután meglátta a táskámban a fehér rózsát.

- Egy osztálytársam adta nekem. Ugye milyen szép? - kivettem a rózsát és beleszagoltam.

- Igen az. Nem is tudtam, hogy érdeklődnek utánad fiúk! Azt hittem, hogy nem foglalkozol ilyesmikkel.

- Nem is anyu! Asou Kun, csak figyelmes akart lenni, egyáltalán nem tetszek neki, ha erre akartál célozni!

- Ha te mondod, én elhiszem. Viszont örülnék, ha kicsit lazítanál! Túl sok terhet vettél magadra, ideje, hogy egy kicsit kényeztesd magadat. Megígéred, hogy többet fogsz szórakozni?

- Igen mama megígérem. Nem ehetnénk már? Nagyon éhes vagyok! - simogattam meg a hasamat, mire anya felnevetett. Persze szerinte ez vicces, pedig én komolyan mondtam. Miután megkaptuk a reggelinket, elkezdtük megenni. Ez a nap most egész jól indult és ezt nem csak az Haruto - tól kapott rózsákra értem. Anyu és én nagyon ritkán vagyunk kettesben, mert neki a húgommal is törődnie kell. Így legalább, most nem zavarhat meg minket semmi sem, legalábbis ezt hittem. Aztán megcsörrent a telefonja.

- Halló? Igen én vagyok! Rendben van, máris indulok!

- A főnököd volt igaz? - szóltam csalódottan és lesütöttem a szemeimet.

- Igen. Azt mondta, hogy mindenképp be kell menjek, de nem szívesen hagylak itt téged.

- Menj csak, én megleszek egyedül. A munka fontos tudom jól,

- Ígérem, be fogjuk pótolni! - nyomott egy puszit az arcomra, majd kisietett az étteremből, egyedül hagyva engem a sok ember között. Bevallom nagyon rossz, hogy a munka sokszor fontosabb a gyerekeinél. Pedig velünk is kellene törődnie. De legalább, ezen a születésnapomon ott volt velem, még ha nem is olyan sokáig. Kinéztem az ablakon és láttam, hogy eleredt az eső. Hát ez remek, már tényleg, csak ez hiányzott. Mivel nem volt nálam esernyő, ezért igyekeznem kellett. Vettem egy mély levegőt, majd elkezdtem futni, amilyen gyorsan csak tudtam. Már majdnem otthon voltam, mikor észrevettem,  hogy Naoki, az esőben ácsorog esernyő nélkül.

- Kamiya Kun Jó reggelt! - köszöntem és odasiettem hozzá.

- Te meg mit keresel itt? Azt hittem az iskolában vagy, hogy kijavítsd a hibádat! - olyan hideg és kemény volt velem, amit nem tudtam hová tenni.

- Én nem is voltam ma iskolába. Nem értem, hogy mire gondolsz. Hiszen én nem csináltam semmit sem.

- Én erről beszélek! Miért gyengének beállítani engem? - kérdezte, majd a lábam elé dobta, a tegnap írt újságcikkemet.

- Azt hiszem, hogy valami hiba történhetett!

- Ne hazudj nekem! Megváltoztattad azt, amit mondtam neked és helyette azt tetted be, amit te mondtál. Mégis mire volt ez jó? - kiabált rám, mire én eléggé megijedtem.

- Én csak, segíteni szerettem volna neked, nem akartalak megbántani. Azt szerettem volna, ha az emberek látják, hogy te igazán törődsz azzal, hogy mindenki önmagát adhassa.

- Ki kért meg rá? Talán megkértelek rá, hogy hazudj a kedvemért? Megtennéd, hogy békén hagysz engem? Nincs szükségem senki segítségére, a tiédre, pedig főleg nincsen. Hiszen te akármennyit is küzdesz, úgyse fogod elérni, amit akarsz, helyette folyamatosan siránkozol! - felkapta a táskáját, majd abban a szempillanatban, el is ment. Én ott álltam egyedül, a zuhogó esőben és azon gondolkoztam, hogy miért lett ilyen hirtelen. Lehet, hogy a herceg akiről álmodtam, nem is létezik. Vagy ha mégis, az biztos nem Kamiya Naoki? Már kezdtem alaposan átfagyni, de a lábaim meg sem mozdultak. Éreztem, hogy már nem csak az esőcseppek mossák az arcomat, hanem a könnycseppjeim is. Lehet, hogy igaza van és én tényleg nem vagyok elég jó? Pedig én tényleg mindent megtettem. Talán fel kellene adnom ezt az egészet, hiszen az apám is megmondta, hogy tehetségtelen vagyok. Ha hallgattam volna rá, ez most nem történt volna meg. Behunytam a szememet és egyszerre csak azt kezdtem el érezni, hogy már nem hullanak esőcseppek sem az arcomra, sem a karomra. Kinyitottam a szemeimet, majd észrevettem a fejem fölött egy esernyőt. Magam mellé néztem és ott volt Haruto, teljes életnagyságban.

- Asou Kun, te meg, hogy kerülsz ide?

- Láttam, hogy veszekedtek és nem akartalak magadra hagyni. Főleg nem ilyen állapotban nem.

- Hallottál mindent?

- Nos azért mindent nem, de a lényeget igen.

- Én csak segíteni akartam neki, nem akartam, hogy mindenki rajta nevessen! - a könnyeim megállás nélkül, csak potyogtak a szemeimből. Haruto, az egyik kezével elengedte az ernyőt, és letörölte vele a könnycseppeket az arcomról.

- Te mindent megtettél. Ha valaki hibás, az Naoki amiért meg sem próbált téged meghallgatni. Pedig ő nem szokott ilyen lenni. Nem is értem, hogy mi üthetett belé.

- Te miért, vagy ilyen kedves velem? Hiszen Kamiya Kun a barátod, nem az ő pártját kellene fognod?

- Annak a pártját fogom, akinek igaza van. Ha neki lenne igaza, akkor tőlem is kaptál volna egy kis fejmosást, de semmiképpen, nem ordítottam volna le a fejedet a helyéről.

- Köszönöm, hogy próbálsz vigasztalni. Ez volt a legrosszabb születésnapom!

- Még szebbé lehet tenni! - átadta nekem az esernyőt, majd a táskájából, elővett egy szelet tortát, és beleszúrt egy gyertyát, amit meg is gyújtott.

- Ezt, meg honnan szerezted? - nevettem el magamat.

- Vannak jó kapcsolataim. Nagy gyorsan kívánj valamit és fúj el, mielőtt az eső megteszi helyetted! - én behunytam a szememet, majd kívántam egyet és elfújtam a gyertyát. Kicist boldognak éreztem magamat. Ez az Asou Kun, aztán nagyon érdekes egy srác. Aranyos, meg kedves velem, de vajon miért?

- Köszönöm Asou Kun. Legalább, valaki nem hagyott cserben és nem is üvöltötte le a fejemet.

- Boldog Szülinapot Riko Chan. Remélem nem bánod, hogy így hívtalak.

- Nem egyáltalán nem. A barátaim úgy hívnak ahogyan csak akarnak és te már a barátom vagy.

- Nem lehetnék több annál? - sóhajtott, én pedig lassan felé fordultam.

- Több? Mégis, mi szeretnél te lenni az életemben?

- Ha nem lennél szerelmes Naokiba, szívesen lennék én a barátod. Nahát el is állt az eső, akkor én megyek is! - összecsukta az ernyőt, majd elindult, nekem viszont muszáj volt megállítanom őt.

- Haruto Kun várj még! - odaszaladtam hozzá, majd megöleltem.

- Ezt most miért?

- Bármelyik lány örülne, ha ilyen barátja lehetne mint te, még én is.

- HA bármelyik lányt megkaphatnám, akkor nem lennének egyedülálló nők az országban. Kár, hogy én nem bármelyik lányt akarom. Holnap találkozunk! - megfordult, majd elindult, de előtte még rám mosolygott. Azt hiszem, amilyen rosszul kezdődött, ez a születésnap, annyira jól végződött.