Prológus

- Itt Shirakawa Riko egyenesen az ARCS meccséről innen az Osaka középiskolából. A fiúk ma is 100 százalékosan teljesítenek. Már csak 10 másodperc maradt a játékidőből, ezért minden szem a csapat kapitányára Kamiya Naoki - ra szegeződik - Ahogyan a kezében lévő labdát elkezdte a földön pattogtatni, hogy kicselezhesse az ellenfelét, az maga volt a csoda. Lélegzet visszafojtva figyeltem, ahogyan bedobja a kosárba a labdát, a tömeg pedig egy emberként pattan fel a helyéről. Mindig is boldogság töltött el, amikor láttam ahogyan az iskola szupersztárja Kamiya Naoki élete legjobbját nyújtja a pályán. Soha nem tagadtam le magamban, hogy már az iskola kezdetéről fogva szerelmes voltam belé. Arra viszont nem számoltam, hogy az életem örökre összefonódik majd az övével. Egy teljesen átlagos meccsnek indult ez is mint a többi.

- Ahogyan azt az előbb mindenki láthatta Kamiya Naoki ismét megcsinálta emberek! Újra bajnok lett az ARCS. Néhány hónap múlva kezdődik a tavaszi szezon, ahol a fiúk még keményebb ellenféllel néznek majd szembe, szóval ezt nem érdemes kihagyni! - belemosolyogtam a kamerába, majd letettem a mikrofonomat magam mellé.

- Riko ez isteni volt, de persze tőled nem is vártam mást! - Mai a barátnőm megölelt, én pedig fürödtem a büszkeségben. Büszke voltam, hogy a teljesítményem napról napra egyre jobb és jobb lesz. Bárcsak az imádott Kamiya kun is felfigyelne erre. Hiszen csakis miatta vállaltam el ezt a munkát. Pedig ott van még a diákönkormányzat is, aminek én vagyok a vezetője, meg aztán a hegedűóráimra is el kell járjak. Ez a munka többet jelent puszta szórakozásnál. Noha nem vagyok láthatatlan, mégis két külön világ vagyunk: Ő általában, a barátaival van, vagy a szurkolólány barátnőjével Natsumi - val, én pedig a barátnőmmel és még pár lánnyal, a zeneórákról. 

- Mai, szerinted Kamiya kun észrevesz majd engem valaha? Annyiszor próbáltam már magamra vonni a figyelmét, de sehogyan sem ment.

- Talán az idén másképp lesz. Képzeld azt hallottam, hogy Natsumi félrelépett, ezért Kamiya Naoki szakított vele! - Mai kijelentésére nagyot dobbant a szívem. Ha ez igaz, akkor talán végre lesz esélyem nála. Mindent bele fogok adni, hogy ez így legyen.

- Mai Shuji kun vállalta az interjút a csapat nevében igaz?

- Úgy volt, de lemondta. Gratulálok Riko, itt a nagy esélyed ne szalaszd el! - suttogta Mai a fülembe, én pedig egy szót sem értettem az egészből.

- Shirakawa san? - ez a hang... Csak nem? Vagy mégis csak?

- Kamiya kun fordultam meg vigyorogva. Akkor Mai emiatt gratulált nekem.

- Kezdhetjük az interjút. Mond csak jól érzed magad? Kicsit sápadt vagy! - én hülye annyira izgatott lettem, hogy elfelejtettem a tényt miszerint én vagyok az egyetlen ember, akinek az arca az izgatottságtól hófehér lesz.

- Jól vagyok, csak kicsit kifáradtam. Tudod bemondó munkája eléggé fárasztó dolog. Inkább nem jártatom a számat, menjünk is az alaksorba - ő bólintott egyet a fejével és már el is indultunk. A média terem az alaksorban volt, amit kicsit sajnáltam, hiszen eléggé el volt szigetelve a többi teremtől. Viszont szép volt a terem hangulatvilágítása. Tökéletes helyszín volt az interjúhoz. Miután megérkeztünk, bementünk a terembe én pedig bezártam az ajtót, hogy senki se tudjon minket megzavarni. Mindketten leültünk egymással szemben és kezdődhetett is az interjú.

- Kamiya Kun, mégis mit gondolsz az idei idényről? Szerinted a csapat hozta a tőlük várható szintet.

- Teljes mértékben. Szeretném, ha a csapat minden meccsen egyre jobb lenne. Kawasaki San az edzőnk is hasonlóan vélekedik mint én. Nagyon sokat köszönhetünk neki. Úgy hiszem ennél már csak a tavaszi idény lehet sokkal jobb.

- Na és van valaki, akinek hálával tartozol? A család egy barátnő esetleg?

- Már nincsen barátnőm. A családomnak viszont nagyon hálás vagyok. Mindig támogattak engem bármiről is volt szó.

- Még egyetlen kérdés. Mesélj nekem arról, hogy mik a terveid a jövőre nézve?

- Mindenképp szeretném, ha az ARCS sikeres legyen. Az álmom az, hogy kosarasként a legjobbat nyújtsam minden egyes meccs alkalmával. Manapság az emberek már csak azokat értékelik, akik a legjobbak valamiben másokat észre sem vesznek! - erre a mondatra összeszorult a szívem. Az apám is mindig ezt mondta, mielőtt elhagyta volna a családomat. Nem tetszett neki, hogy nem én vagyok Japánban a legjobb hegedűművész. Én viszont soha nem akartam a legjobbnak lenni. Csak szerettem volna örömet szerezni az embereknek a zenémmel. Be kell látnom, hogy neki van igaza.

- Shirakawa San minden rendben? Megbántottalak valamivel? - kérdezte mikor meglátta a szemem sarkában keletkezett könnycseppeket.

- Semmi igazán semmi. Csak az apám mindig ezt mondta nekem, mielőtt elhagyta volna a mamámat. Komolyan minden rendben van! - most már véget ért az interjú, szóval nyugodtan elmehetsz.

- Azt akarod, hogy hagyjak itt egy lányt, akit megbántottam? Én ilyet nem szoktam csinálni.

- Nem bántottál meg. Hiszen nem tudhattad az igazat. Ha tudtad volna sem kellett volna mást mondanod, mint az igazságot.

- Te mindent beleadsz abba amit csinálsz, már régen észrevettem. Te mindig ott vagy ha valakinek gondja támad. Ez a segítőkészséged bámulatba ejtő. Az apád rosszul tette, mikor ezt mondta neked, hiszen ez rád nem vonatkozik. Benned pont az a jó, hogy nem akarsz megfelelni másoknak, csak saját magadnak. Bárcsak én is képes lennék rá! - ahogyan beszélt hozzám, mintha a mennyországba kerültem volna. Fel sem fogtam igazán mit is mondott nekem. Mikor végre feleszméltem és nem lebegett a szemem előtt, a szerelem rózsaszín köde, úgy vigyorogtam rá mint egy idióta.
- Akkor én azt hiszem megyek is. Köszönöm a lehetőséget Shirokawa San.
- Én köszönöm, hogy elvállaltad Kamiya Kun. Remélem lesz még lehetőség egy újabb interjúra! - ő mosolyogva bólintott egyet, majd kinyitottam az ajtót, ő pedig kiment. Valahogy azt érzem ez a nap egyre csak jobb lesz. Nekem még bent kellett maradnom és megírni a cikket az interjúval együtt. Említettem, hogy az iskolaújság szerkesztője is én vagyok? Kétszer is átnéztem az interjún adott válaszokat,de az egyik sehogyan sem tetszett. Hiába maga Kamiya Naoki szájából hangzott el, nekem mégse tetszett igazán. Így fogtam ás átírtam a válaszát, amit végül így lett leírva: Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy először maguknak akarjanak megfelelni és ehhez nem feltétlen kell, hogy a legjobbak legyenek valamiben. Tudom hazudni nem szép, de én csak azt szeretném, hogy az emberek még jobban felnézzenek rá. Ez a dolga egy rajongónak vagy nem? Miután elkészültem a cikkel, betettem a nyomtatóba és pár perc alatt ki is nyomtattam az újságot. Egyet a biztonság kedvéért eltettem, hogy ha kell otthon ki tudjam majd javítani. Miután mindennel elkészültem, bezárta a termet és igyekeztem hazafelé. Út közben azonban meg kellett állnom, mikor észrevettem, ahogyan Naoki a házunk mellett lévő kosárpályán gyakorolt. Őt látni mindig boldoggá tesz. Nem tudom megmagyarázni mit érzek, mikor látom őt azt csinálni ami boldoggá teszi. Ez az álmom, hogy nyomon követhessem, ahogyan igazi kosaras sztárrá válik. Remélem egy nap majd képes leszek bevallani neki, hogy mit érzek iránta.
- Shirakawa San? Te meg, hogy kerülsz ide?
- Kamiya Kun észre sem vettelek. Igazából itt lakom a szomszédban és épp hazafelé készültem.
- Szeretek ide járni edzeni. Valahogy jót tesz nekem ez a nagy csend. Kicsit furcsa, hogy egy ilyen helyen élsz.
- Hát már tudod, hogy az apám elhagyta a családunkat és hagyott egy kisebb adósságot is, amit nem igazán tudunk fizetni. Ezért is tanulok hegedülni, hogy abból majd sikerüljön pénzt szerezzek.
- Akkor keményen dolgoznod, hogy segíthess a mamádnak.
- Igen ahogy neked is, hogy később egy nagy csapatban játszhass majd igazi profikkal. Mindenesetre egy rajongót már szereztél magadnak.
- Köszönöm. A szavaid igazán jól esnek. Örülök, hogy ennyire tetszik ahogyan játszok. Megígérnél nekem valamit?
- Persze micsodát?
- Küzdj keményen és te is megszerzed az első rajongódat! - ahogyan rám mosolygott, a szívem kihagyott pár ütemet. Ez nap sokkalta jobb volt, mint azt vártam volna. Most már semmi kétségem nincs afelől, hogy keményen kell dolgozzak, hogy hegedűművész lehessek. Keményen kell dolgozzak, hogy Kamiya Naoki felfigyeljen rám.